Csák János: Kiss B. Atilla vezeti az Operettszínházat, Nagy Viktor pedig a Pesti Magyar Színházat
A kulturális és innovációs miniszter a Facebookon jelentette be döntéseit.
A kulturális és innovációs miniszter a Facebookon jelentette be döntéseit.
Jegyzőkönyv bizonyítja: Keller András nem tartotta meg az óráit. Ő maga azonban ezt tagadja, szerinte mindent úgy tett, ahogy abban megállapodott a Zeneakadémiával. Vashegyi György, az MMA elnöke megfenyegette az akadémikusokat, ami miatt az Amadinda Együttes vezetője besokallt.
A közelmúltig fizetett tisztségviselője volt a Zeneakadémia rektori pályázatát kiíró tárca főosztályvezetője annak a cégnek, amelynek a zeneigazgatóját Csák János az egyetem élére szánja.
Több minisztérium is kapott megkeresést a DK politikusaitól, végül viszont mindannyiuk nevében válaszolt Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Korai volt az örömük, akik a NER meghátrálását látták, amikor visszavonták a Zeneakadémia rektori pályázatát. Másodjára már cipőkanállal sem fér bele az egyetem jelöltje.
Csák János miniszter Tusványoson azt mondta a hvg.hu-nak: „Nagyon sok embernek be lehet mesélni, hogy ő más, mint aminek született”; neki van Y kromoszómája, és „vállalja a sorsát”, de a „gyerekeinket hagyják békén”. Semjén Zsolt azt nyilatkozta stábunknak, a fóliázás kapcsán „semmi értelme” arról beszélni, meleg lesz-e a gyerekből, ha ilyesmiről olvas, de „meg kell védeni” őket a „szexuális tartalmaktól”. A hvg.hu videóriportja Tusványosról.
K-Pop, mint nemzetösszetartó erő, a fesztiválok fontossága és gyermekszülésre ösztönzés: Tusványoson a hagyományőrzés és innováció témaköréről beszélt Csák János kulturális és innovációs miniszter.
Nemhogy a rendszerváltás óta, de még több évtizede nem volt annyira tragikus és kilátástalan a magyar művészet helyzete, mint az ötödik Orbán-kormány alatt: a Fidesz mostanra már a látszatra sem próbál ügyelni. Mintha a rettenetes gazdasági helyzet megadta volna a kilövési engedélyt mindenkire, aki nem tette le a politikai hűségesküt.
Az egyetemnek elfogyott a pénze, a kormány pedig csak akkor ad, ha modellt vált.
Az nem derült ki egyelőre a kormányhatározatból, hogy Csák János mennyit költhet a rendezvényre.
Hivatalosan nem tüntetést, hanem rendkívüli közgyűlést tartanak csütörtökön délután a kulturális tárca épülete előtt a kivéreztetéssel szembenéző színházi műhelyek.
A Petőfi Irodalmi Múzeum új főigazgatójának jövő februártól kell munkába állnia.
Keller András vagy maga látta be, hogy a zenei élet tiltakozása mellett nem lehet rektor, vagy a minisztérium állt ki mögüle, mindenesetre vádaskodások közepette fordít hátat terveinek, hogy a Zeneakadémia rektora legyen. Mivel a többi pályázat érvénytelen, ezért a miniszter tárgyalni kényszerül.
Megkérdeztük az illetékes minisztériumot, hogy Krausz miért került ki a testületből.
A legfőbb ügyész feljelentésként értékelte a DK-s Vadai Ágnes kérdését a székházról székházra költöző, de valójában sehol nem elérhető alapítványról, amely ráadásul úgy költött el tavaly 123 milliót fizetésekre, hogy nincs egyetem, amit fenntartson, éppen ezért jövője is kérdéses.
Előírnak egy sor díjat, csak éppen azt nem, amit az állam adhat zenei díjként.
Az RTL Híradó próbálta szóra bírni Csák János kulturális és innovációs minisztert.
Alkotóművészek is indulhatnak az új pályázaton, de zenetudósok továbbra sem.
Az aláírók szerint az intézménynek éppen a sokszínűség az erőssége, így érthetetlen, hogy a pályázat miért csak a klasszikus előadóművészekre vonatkozik.
Néhány nap leforgása alatt két kemény hangú levelet is küldtek a kulturális és innovációs miniszternek.